Földgáz - Engedélyezés - Korlátozott földgáz kereskedelem

Korlátozott földgázkereskedelmi engedély kiadása, módosítása, meglévő engedély törlése iránti kérelem benyújtására szolgáló űrlap.

Kulcsszavak: MEKH, kérelem, földgáz, engedély, kereskedelem, SHP, piac

A kérelem benyújtására jogosult/kötelezett jogi vagy természetes személy, illetve a nevében eljáró megbízott.

Az érintett ügyfél köteles a vonatkozó jogszabályokban foglaltak szerint eljárni, az előírt határidőket betartani, melynek hiányában a Hivatal jogosult a vonatkozó jogszabályokban meghatározott jogkövetkezményeket alkalmazni, így bírságot is kiszabni.

A kérelmező ügyfél – közösen benyújtott kérelem esetén valamennyi kérelmező – köteles a Hivatal elnökének 1/2014. (III. 4.) MEKH rendeletében nevesített, a kérelem tárgyát képező igazgatási szolgáltatási díj-köteles hatósági eljárás(ok) után a vonatkozó igazgatási szolgáltatási díjat megfizetni, ennek hiányában az Itv. szerinti 3000 forint mértékű általános tételű eljárási illetéket megfizetni.

Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal

A Hivatal határozatával és az általa kiadott az Ákr.-ben nevesített végzésekkel szemben közigazgatási per indítható a közléstől (kézbesítéstől) számított 30 (harminc) napon belül, a keresetet a Fővárosi Törvényszékhez címezve a Hivatalhoz kell benyújtani. 

2008. évi XL. törvény a földgázellátásról

MEKH