Halmentési tevékenység végzésének engedélyezésére irányuló kérelem

A halgazdálkodásra jogosult köteles a hasznosított vízterület halállományát, életközösségét, valamint a hal élőhelyét védeni, a hal természetes táplálékszerzését és szaporodását elősegíteni, továbbá áradás vagy a víztest kiszáradásának veszélye esetén az őshonos halfajok mentését elvégezni. Halmentési tevékenység a halgazdálkodási hatóság által kiadott engedély alapján végezhető. A halmentésre vonatkozó engedély meghatározott halgazdálkodási vízterületre vonatkozóan, határozott időtartamra, de legfeljebb 2 évre adható ki. 

Kulcsszavak: halmentés, tevékenység, végzése, engedélyezés, kérelem

Az ügyben a halgazdálkodási vízterület halgazdálkodási jogosultja jogosult, akinek jogát vagy jogos érdekét az ügy közvetlenül érinti. A jogosultat törvényes képviselője vagy meghatalmazottja képviselheti. 

Az ügyfél és képviselője azonosításához szükséges adatok és elérhetőségek. A bejelentésnek a következőket kell tartalmaznia: a) a mentésre jogosult személy neve; b) az ivadék-, illetve halmentés okai; c) a mentés helye, időpontja; d) az alkalmazott eszközök és módszerek; e) a mentendő halak becsült tömege, faj- és korosztály-összetétele; f) az áttelepítés helye és ideje. A bejelentés e-mail vagy fax útján is teljesíthető.

Sommás eljárás esetén 8, teljes eljárásban 60 nap. 

Az ügyfél és képviselője azonosításához szükséges adatok és elérhetőségek.

2000 Ft igazgatási szolgáltatási díj.

Kecskeméti Járási Hivatal, Pécsi Járási Hivatal, Békéscsabai Járási Hivatal, Miskolci Járási Hivatal, Szegedi Járási Hivatal, Székesfehérvári Járási Hivatal, Győri Járási Hivatal, Debreceni Járási Hivatal, Egri Járási Hivatal, Szolnoki Járási Hivatal, Tatabányai Járási Hivatal, Salgótarjáni Járási Hivatal, Érdi Járási Hivatal, Kaposvári Járási Hivatal, Nyíregyházi Járási Hivatal, Szekszárdi Járási Hivatal, Szombathelyi Járási Hivatal, Veszprémi Járási Hivatal, Zalaegerszegi Járási Hivatal

Az ügyfél az elsőfokú döntés ellen, annak kézhezvételét követően 15 napon belül fellebbezhet. Fellebbezni csak a döntésből közvetlenül adódó jog- vagy érdeksérelemre hivatkozva lehet. A fellebbezést indokolni kell. A fellebbezésben csak olyan új tényre lehet hivatkozni, amelyről az elsőfokú eljárásban az ügyfélnek nem volt tudomása, vagy arra önhibáján kívül eső ok miatt nem hivatkozott. A fellebbezést a másodfokú hatóság bírálja el, amely a fellebbezéssel megtámadott döntést és az azt megelőző eljárást megvizsgálja. A másodfokú hatóság eljárása során nincs kötve a fellebbezésben foglaltakhoz. A másodfokú hatóság a döntést helybenhagyja, a fellebbezésben hivatkozott érdeksérelem miatt, vagy jogszabálysértés esetén azt megváltoztatja vagy megsemmisíti. Ha a döntés meghozatalához nincs elég adat, vagy ha egyébként szükséges, a másodfokú hatóság tisztázza a tényállást és meghozza a döntést. A fellebbezést az elsőfokú hatósághoz kell benyújtani és a megyei kormányhivatal bírálja el. A fellebbezési eljárás díja 10 000 Ft.

EKEIDR2