Kőröstetétlen – Közigazgatási szerv döntésének bírósági felülvizsgálata iránti keresetlevél benyújtása

Az ügyfél a véglegessé vált döntés ellen közigazgatási pert indíthat. A közigazgatási pert keresetlevél benyújtásával lehet megindítani, melyet a vitatott cselekményt megvalósító közigazgatási szervhez kell benyújtani.

Kulcsszavak: Közigazgatási szerv döntésének bírósági felülvizsgálata iránti keresetlevél benyújtása, Kőröstetétlen

A keresetlevél benyújtására az jogosult, akinek jogát vagy jogos érdekét a közigazgatási tevékenység közvetlenül érinti. 2016. július 1. napján és az azt követően indult közigazgatási eljárás során hozott döntés bírósági felülvizsgálata iránti perekben a jogi képviselővel eljáró fél, valamint a belföldi székhellyel rendelkező gazdálkodó szervezet képviselője kizárólag elektronikus úton tarthat kapcsolatot a bírósággal.

A keresetlevelet az elsőfokon eljárt közigazgatási szervhez, az illetékes Törvényszéknek címezve kell eljuttatni. A keresetlevelet ügyfeleink postai úton, vagy az erre a célra rendszeresített ÁNYK nyomtatványkitöltőn keresztül, Ügyfélkapus kézbesítés útján is benyújthatják.

A keresetlevél tartalmazza

a)      az eljáró bíróság megjelölését,

b)      a felperes nevét, cégjegyzékszámát vagy más nyilvántartásba-vételi számát, lakcímét vagy székhelyét, adóazonosító számát és perbeli állását, továbbá képviselője nevét, lakcímét vagy székhelyét, illetve - ha ilyennel rendelkezik - egyéb elérhetőségét,

c)      az alperes nevét, székhelyét és perbeli állását, továbbá - ha ismert - képviselője nevét, lakcímét vagy székhelyét,

d)      a vitatott közigazgatási tevékenység és az arról való tudomásszerzés módjának és idejének azonosítására alkalmas, illetve ahhoz szükséges adatot,

e)      azokat az adatokat, amelyekből a bíróság hatásköre és illetékessége megállapítható,

f)       a közigazgatási tevékenységgel okozott jogsérelmet, az annak alapjául szolgáló tények, illetve azok bizonyítékai előadásával és

g)      a bíróság döntésére irányuló határozott kérelmet.

A keresetlevelet a vitatott közigazgatási cselekmény közlésétől számított harminc napon belül kell benyújtani. Az ügyfél által benyújtott keresetlevelet a benyújtástól számított harminc napon belül kell az ügy irataival együtt a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bírósághoz továbbítani. Többfokú közigazgatási eljárásban hozott cselekmény esetében az elsőfokon eljárt közigazgatási szerv a keresetlevelet a benyújtástól számított tizenöt napon belül az ügy irataival együtt felterjeszti a másodfokon eljárt közigazgatási szervhez, amely azokat a benyújtástól számított harminc napon belül továbbítja a bírósághoz. Ha a keresetlevél azonnali jogvédelem iránti kérelmet is tartalmaz, a keresetlevelet a benyújtástól számított öt, többfokú közigazgatási eljárásban hozott cselekmény esetén – a benyújtástól számított három napon belüli felterjesztést követően – nyolc napon belül kell az ügy irataival együtt a bírósághoz továbbítani.

1)      A keresetlevélhez csatolni kell azt az okiratot vagy annak másolatát,

a)      amelyre a felperes bizonyítékként hivatkozik,

b)      amely a képviselővel való eljárás esetén a képviseleti jogosultságot igazolja, illetve

c)      amely a bíróság által hivatalból figyelembe veendő tény igazolásához szükséges.

2)      Ha a felperes jogi képviselővel jár el, a keresetlevél tartalmazza a felperes jogi képviselőjének nevét, székhelyét, ügyvédi iroda esetén az ügyintéző nevét, több jogi képviselő esetén a hivatalos iratok kézbesítésére kijelölt jogi képviselő megjelölését, telefonos, illetve elektronikus elérhetőségét.

A közigazgatási perek főszabályként illetékfeljegyzési jog hatálya alá esnek, de a fizetési kötelezettség az egyedi ügy függvényében ítélendő meg.

Ha a közigazgatási szerv a keresetlevél felterjesztésére, illetve továbbítására vonatkozó kötelezettségének nem tesz eleget vagy az nem teszi meg a felterjesztés tekintetében megkívánt nyilatkozatot, a bíróság – pénzbírság kiszabása mellett – kötelezi a közigazgatási szervet az ügy iratainak felterjesztésére, illetve továbbítására.

Űrlap keresetlevél benyújtásához közigazgatási perben (ÁNYK)

Közigazgatási per megindítása iránti keresetlevél (.docx)

Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény

Az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény

A közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény

A polgári perben és a közigazgatási bírósági eljárásban alkalmazható nyomtatványokról szóló 17/2020. (XII. 23.) IM rendelet

Kőröstetétlen Település