Kecskemét - Telep létesítésének bejelentése

Ipari tevékenységekre vonatkozó kormányrendelet alapján meghatározott ipari tevékenységek a tevékenység megkezdésére irányuló szándék bejelentését követően folytathatók.

Kulcsszavak: telep bejelentése

Az ipari tevékenységet végző jogi személyek

A telepengedély, illetve a telep létesítésének bejelentése alapján gyakorolható egyes termelő és egyes szolgáltató tevékenységekről, valamint a telepengedélyezés rendjéről és a bejelentés szabályairól szóló 57/2013. (II.27.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 1. mellékletében meghatározott ipari tevékenység gyakorlója a 3. mellékletben meghatározott adattartalmú formanyomtatványon köteles a jegyzőjénél bejelenteni a folytatni kívánt ipari tevékenységet.

Abban az esetben, ha az ipari tevékenység folytatója

a) tevékenységére vonatkozó jogszabályi előírásoknak nem    tesz eleget, vagy

b) telepe a hatályos jogszabályi, valamint az engedély alapját képező feltételeknek nem felel meg,

és felszólítás ellenére sem teszi meg a szükséges intézkedéseket, a jegyző hivatalból vagy a vonatkozó jogszabályi előírások megtartásának ellenőrzésére egyébként jogosult más hatóság kezdeményezésére, az észlelt hiányosságok megszüntetéséig, de legfeljebb 90 napra, a tevékenység telephelyen történő gyakorlását felfüggesztheti, valamint a napi üzemeltetési, nyitvatartási időtartam meghatározásával vagy más módon korlátozhatja, vagy a telepet ideiglenesen bezárathatja.

Amennyiben a tevékenység folytatója bejelentés-köteles tevékenységet folytat bejelentés nélkül, vagy a tevékenység gyakorlását felfüggesztő, korlátozó, illetve a telep ideiglenes bezárását elrendelő határozatban meghatározott időtartam alatt sem tesz eleget a határozatban foglaltaknak, a jegyző az ipari tevékenység folytatását megtiltja és a telepet törli a nyilvántartásból.

Telep létesítésének bejelentése esetén az ügyintézési határidő 15 nap.

  • kitöltött kérelem nyomtatvány

Az ipari tevékenység folytatásához szükséges bejelentés adattartalma:

I. Az ipari tevékenység végzőjének adatai

1. Az ipari tevékenység végzőjének

1.1. neve

1.2. székhelye

1.3. cégjegyzékszáma vagy vállalkozói nyilvántartási száma

II. Telep adatai

1. Telep

1.1. tulajdonosa

1.2. címe

1.3. helyrajzi száma

1.4. használatának jogcíme

2. Telepen folytatni kívánt ipari tevékenység (tevékenységek)

3. Használnak-e a telepen az ipari tevékenységgel összefüggésben

a) külön jogszabály alapján hatósági felügyelet alá tartozó nyomástartó berendezést: Igen/Nem

b) külön jogszabály alapján hatósági felügyelet alá tartozó éghető vagy veszélyes folyadék tárolására szolgáló tartályt: Igen/Nem

c) ipari vagy mezőgazdasági gázfogyasztó készüléket: Igen/Nem

d) legalább 50 kVA beépített összteljesítményű, 0,4 kV vagy nagyobb feszültségű villamos berendezést, rendszert: Igen/Nem

e) nem közforgalmú üzemanyagtöltő állomáson cseppfolyós vagy cseppfolyósított, illetve sűrítettgázüzemanyagtöltő-berendezést: Igen/Nem

4. Telep üzemeltetésének időtartama, műszakonként a napi munkavégzés idejének megjelölésével

5. Telepengedély-köteles ipari tevékenység esetén környezetvédelmi tervfejezet

III. Keltezés, a bejelentő aláírása (bélyegzője), a kérelmező aláírása (bélyegzője)

 

  • nem a kérelmező tulajdonában lévő telep esetében a telep használatát igazoló okirat (bérleti szerződés, hozzájáruló nyilatkozat stb.)
  • haszonélvezet esetében a haszonélvező, illetve közös tulajdon esetében a tulajdonostárs hozzájárulását igazoló okirat,

 

Nincs fizetési kötelezettség

Kecskemét Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Hatósági Iroda Igazgatási Osztály Általános Igazgatási Csoport

Elutasítás esetén a határozat ellen a kézhezvételt követő naptól számított 15 napon belül az elsőfokú hatóságnál előterjesztendő, de a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatalhoz (6000 Kecskemét, Deák Ferenc tér 3.) címzett fellebbezéssel lehet élni. A fellebbezésért 5.000 Ft fellebbezési illetéket kell fizetni, amelyet a fellebbezés benyújtásával egyidejűleg, a Magyar Államkincstár által vezetett 10032000-01012107 számú eljárási illetékbevételi számlára történő banki átutalással lehet teljesíteni. A közlemény rovatban fel kell tüntetni a fellebbező nevét, címét, a fellebbezéssel megtámadott döntés ügyszámát. A befizetésről szóló igazolást a fellebbezéshez mellékelni kell.   

Jogi képviselővel eljáró ügyfél, valamint a belföldi székhellyel rendelkező gazdálkodó szervezet képviselője kizárólag elektronikus úton nyújthatja be a fellebbezést a jegyzőhöz.

A tevékenység megkezdésére irányuló szándék bejelentését követően folytatható az ipari tevékenység.

Amennyiben a telepen övezetileg nem kizárt a Rendelet 1.

mellékletében felsorolt tevékenység végzése a jegyző

haladéktalanul nyilvántartásba veszi a telepet, azt az

interneten közzéteszi, melyről értesíti a:

tevékenységtől függően:

 

a telepengedély, illetve a telep létesítésének bejelentése alapján gyakorolható egyes termelő és egyes szolgáltató tevékenységekről, valamint a telepengedélyezés rendjéről és a bejelentés szabályairól szóló 57/2013. (II.27.) Korm. rendelet

az egyes közérdeken alapuló kényszerítő indok alapján eljáró szakhatóságok kijelöléséről szóló 531/2017. (XII.29.) Korm. rendelet

a helyi építési szabályzat 

az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény

az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény

Kecskemét Település