25/2006. (II. 3.) Korm. rendelet  szerinti  VOC forgalmazók közhiteles nyilvántartásából, bejelentésére, vagy ha a rendeletben előírt feltételeknek már nem felel meg és/vagy rendelet alapján ellenőrzésre jogosult hatóságok megállapítása szerint tevékenységét a 25/2006. (II.3.) Korm.rendeletben előírt kötelezettségeinek megsértésével folytatja. 

 

">

Illékony szerves vegyületet (VOC) tartalmazó termék forgalmazása megszüntetésének bejelentése - törlés a nyilvántartásból

Budapest Főváros Kormányhivatala (BFKH) a kötelezettet  törli a 25/2006. (II. 3.) Korm. rendelet  szerinti  VOC forgalmazók közhiteles nyilvántartásából, bejelentésére, vagy ha a rendeletben előírt feltételeknek már nem felel meg és/vagy rendelet alapján ellenőrzésre jogosult hatóságok megállapítása szerint tevékenységét a 25/2006. (II.3.) Korm.rendeletben előírt kötelezettségeinek megsértésével folytatja. 

 

Kulcsszavak: illékony szerves vegyület (VOC); festékek, lakkok; VOC-tartalom.

Az ügyindításhoz jogosult ügyfél:

az illékony szerves vegyületet tartalmazó festék, illetve lakk gyártója, behozatal, illetve import esetében az első belföldi forgalomba hozója, illetve annak első vevője, amennyiben - az egyes festékek, lakkok és járművek javító fényezésére szolgáló termékek szerves oldószer tartalmának szabályozásáról szóló 25/2006. (II. 3.) Korm. rendelet 4. § (5) bekezdésének kivételével - a rendelet előírásainak meg nem felelő festékeket tovább forgalmaz, és már rendelkezik a Budapest Főváros Kormányhivatalánál (BFKH) nyilvántartásbavételi számmal és fentebb felsorolt tevékenységét már nem kívánja folytatni, törlési kérelemmel fordul a BFKH-hoz;

Amennyiben a fogyasztóvédelmi hatóság az ellenőrzés során megállapítja, hogy a termék nem felel meg az e rendeletben előírt követelményeknek, a termékek piacfelügyeletéről szóló 2012. évi LXXXVIII. törvényben, valamint a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvényben meghatározott jogkövetkezményeken túlmenően javaslatot tehet a BFKH-nak a nyilvántartásból való törlésre.                              

A törlési eljárásért igazgatási szolgáltatási díjat vagy illetéket nem kell fizetni.

A 25/2006. (II. 3.) Korm. rendelet alapján  a tevékenység megszüntetését bejelenti (a nyilvántartásból történő törlését kéri) a kötelezett Budapest Főváros Kormányhivatala Kereskedelmi, Haditechnikai, Exportellenőrzési és Nemesfémhitelesítési Főosztály Kereskedelmi Osztályától az alábbi adatok megadásával:

A bejelentő nyilvántartási száma, bejelentő neve, képviselőjének neve, címe vagy székhelye (irányítószám, város, utca, házszám), cégjegyzékszáma, (egyéni vállalkozói nyilvántartási száma), üzletének vagy telephelyének címe(i) (irányítószám, város, utca, házszám), VOC nyilvántartásba vételi száma.

Képviseletre jogosult(ak) szerinti aláírással (bélyegzővel) ellátott nyilatkozat, bejelentés, hogy a tevékenységet nem folytatják, kéri(k) az adott vállalkozás törlését a BFKH nyilvántartásából.

Eljárási díj nincs a VOC nyilvántartásból történő törlésnél.

/Hivatalból (BFKH) indult eljárás esetén a fogyasztóvédelmi hatóság törlési kérelme./

A 25/2006. (II. 3.) Korm.rendeletben előírt kötelezettségek megsértése esetén a BFKH törli a kötelezettet a nyilvántartásból, továbbá a vállalkozás bírsággal sújtható a kereskedelmi, valamint külkereskedelmi hatósági feladatkörében eljáró Budapest Főváros Kormányhivatala által kiszabható bírság megállapításának, mértékének részletes szabályairól  szóló 364/2016. (XI. 29.) Korm. rendelet alapján.

Hatóságra vonatkozó határidő:

Az ügyintézési határidő a törlési kérelemnek az eljáró hatósághoz történő beérkezésétől számított 8/15 napon belül: 8 napon belül - igazolás kiadása a bejelentésről; 15 napon belül – törlés a nyilvántartásból.  

Az ügyfélre vonatkozó határidő:

A nyilvántartásba vételkor közölt adatok körében történt változásokat haladéktalanul be kell jelenteni a BFKH-hoz, és kérni a nyilvántartásba az adatok módosítását vagy törlését.

Kérelem hatósági nyilvántartásba vételhez, módosításhoz - festékek és lakkok gyártása, forgalmazása

Kérelem a 25/2006. (II. 3.) Korm. rendelet 6. sz. mellékletének rovatai szerint:

Papír alapú nyomtatvány a https://mkeh.gov.hu/kereskedelmi/VOC  oldalról:

https://mkeh.gov.hu/index.php?name=OE-eLibrary&file=download&keret=N&showheader=N&id=8990

vagy:

https://mkeh.gov.hu/index.php?name=OE-eLibrary&file=download&keret=N&showheader=N&id=16374

Elektronikus úton benyújtható nyomtatvány:

http://e-office.mkeh.gov.hu/nyomtatvanytar/MKEH_mkeh026_31.jar

A kérelmező, bejelentő neve, képviselőjének neve, címe vagy székhelye (irányítószám, város, utca, házszám), telefonszáma, fax száma, e-mail címe, internetcíme, cégjegyzékszáma, (egyéni vállalkozói nyilvántartási száma), üzletének vagy telephelyének címe(i) (irányítószám, város, utca, házszám) szakképesítéssel rendelkező neve, a szakképesítés megnevezése.

Eljárási díj nincs a VOC nyilvántartásból történő törlésnél.

Budapest Főváros Kormányhivatala - Kereskedelmi, Haditechnikai, Exportellenőrzési és Nemesfémhitelesítési Főosztály - Kereskedelmi Osztály

Jogorvoslati lehetőség nincs.

Szakmai irányításért felelős: az iparügyekért felelős miniszter.

A  törlési határozat alapján a kötelezett a nyilvántartásból kikerül, a nyilvántartási száma törlésre kerül.

 A törölt vállalkozásokat nem tartalmazza a BFKH weblapja!

A VOC kérelmek papír alapon is benyújthatók a BFKH Kereskedelmi, Haditechnikai, Exportellenőrzési és Nemesfémhitelesítési  Főosztály Kereskedelmi Osztályához -   postai úton (1535 Budapest, Pf.:  919/1.), vagy személyesen az Ügyfélszolgálaton (cím: 1124 Budapest, Németvölgyi út 37-39.) 

http://mkeh.gov.hu/ugyintezes/ugyfelfogadas

http://mkeh.gov.hu/kereskedelmi/VOC 

http://mkeh.gov.hu/ugyintezes/e-ugyintezes 

Éves adatszolgáltatáshoz elektronikus nyomtatvány:

http://e-office.mkeh.gov.hu/nyomtatvanytar/MKEH_mkeh210_13.jar

a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló 2009. évi LXXVI. törvény

az egyes festékek, lakkok és járművek javító fényezésére szolgáló termékek szerves oldószer tartalmának szabályozásáról szóló 25/2006. (II. 3.) Korm.rendelet,

a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény

az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény

a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet

a telepengedély, illetve a telep létesítésének bejelentése alapján gyakorolható egyes termelő és egyes szolgáltató tevékenységekről, valamint a telepengedélyezés rendjéről és a bejelentés szabályairól szóló 57/2013. (II. 27.) Korm. rendelet

az egyes ipari és kereskedelmi tevékenységek gyakorlásához szükséges képesítésekről szóló 21/2010. (V. 14.) NFGM rendelet   

az egyes tevékenységek illékony szerves vegyület kibocsátásának korlátozásáról szóló 26/2014. (III. 25.) VM rendelet

364/2016. (XI. 29.) Korm. rendelet a kereskedelmi, valamint külkereskedelmi hatósági feladatkörében eljáró Budapest Főváros Kormányhivatala által kiszabható bírság megállapításának, mértékének részletes szabályairólaz adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény,    www.njt.hu

Budapest Főváros Kormányhivatalának egyes ipari és kereskedelmi ügyekben eljáró hatóságként történő kijelöléséről, valamint a területi mérésügyi és műszaki biztonsági hatóságokról szóló 365/2016. (XI. 29.) Korm. rendelet

a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról szóló 39/2016. (XII.30.) MvM utasítás 92. § (17) bekezdése                                                                                                                                                                                           

2016. évi CL. törvény az általános közigazgatási rendtartásról

 

BFKH KHENF