Ha az eljárás lefolytatására irányuló kérelem megfelelt a követelményeknek, azonban a tényállás tisztázásához szükséges adatok, dokumentumok hiányoznak az NFK méltányos határidő kitűzésével, a mulasztás jogkövetkezményeire történő figyelmeztetés mellett – tényállás tisztázására hívja fel a kérelmezőt. Az NFK végzésében meghatározott címzettek. Ügyfél a nyilatkozatát elektronikus úton (IForm űrlapon), nyújthatja be a szervezethez, melyhez csatolnia kell az előírt mellékleteket. Amennyiben a kérelmező a tényállás tisztázására való felhívásnak nem tett eleget, és az erre megállapított határidő meghosszabbítását sem kérte, illetve nyilatkozatának hiánya a tényállás tisztázását megakadályozta, a hatóság az eljárást megszüntetheti. Az NFK végzésében meghatározott határidőn belül. A napokban megállapított határidőbe nem számít bele a határidő kezdetére okot adó cselekmény vagy körülmény bekövetkezésének, a közlésnek, a kézbesítésnek, a hirdetmény kifüggesztésének és levételének, valamint a közhírré tétel napja. Ha a határidő utolsó napja olyan nap, amelyen a hatóságnál a munka szünetel, a határidő - az ügyintézési határidő kivételével - a következő munkanapon jár le. A postán küldött beadvány és megkeresés előterjesztési ideje a postára adás napja. A határidő elmulasztása vagy a késedelem jogkövetkezménye a határidő utolsó napjának elteltével áll be. Az űrlapon megjelölt dokumentumok. Az eljárás illetékmentes. NFK (Nemzeti Földügyi Központ) A tényállás tisztázásáról szóló végzés ellen önálló jogorvoslatnak helye nincs. A végzés elleni jogorvoslati jog az ügy érdemében hozott határozat, ennek hiányában az eljárást megszüntető végzés ellen igénybe vehető jogorvoslat keretében gyakorolható. 2013. évi CCXII. törvény a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról (Fétv.), 2016. évi CL. törvény az általános közigazgatási rendtartásról (Ákr.) Törölt haszonélvező: olyan természetes vagy jogi személy, akinek haszonélvezeti jogát a 108. § (1) bekezdésének 2014. április 30-án hatályos rendelkezése alapján törölték az ingatlan-nyilvántartásból. Visszajegyezhetőség vizsgálatára irányuló eljárás: A Fétv. 108/C. § (1) bekezdése szerinti törölt haszonélvezeti jog ingatlan-nyilvántartásba való visszajegyezhetőségének vizsgálatára irányuló hatósági eljárás. Visszajegyzés átvezetésére irányuló eljárás: törölt haszonélvezeti jog visszajegyzésének ingatlan-nyilvántartási átvezetésére irányuló hatósági eljárás. Visszajegyzési eljárás: a visszajegyezhetőség vizsgálatára irányuló eljárás és a visszajegyzés átvezetésére irányuló eljárás együttesen. Kompenzációs eljárás: a Fétv. 108/C. § (1) bekezdése szerinti törölt haszonélvezeti joggal összefüggő kompenzációra irányuló hatósági eljárás. Érintett ingatlan: az az ingatlan, illetve azon ingatlan tulajdoni hányada, amelyet a törölt haszonélvezeti jog korábban terhelt, illetve a törlést követően ezen ingatlanból kialakított azon ingatlan vagy ingatlanok, melyek területére a törölt haszonélvezeti jog korábban kiterjedt.